Ugrás a tartalomra

2024-03-28 19:00 Nagyterem

Carmina Burana

Szegedi Kortárs Balett

2024-03-28 19:30 Kisterem

Az ötödik Sally

Pirók Zsófia

2024-04-03 19:00 Nagyterem

Lear

Szegedi Kortárs Balett

Budapest Táncfesztivál 2011

A Nemzeti Táncszínház a tizenegyedik évébe lépő, korábban Táncfórum néven ismert rendezvénye megújulva, Budapest Táncfesztivál néven várta áprilisban közönségét. Hagyományainkhoz hűen a programban balett, modern és kortárs tánc, valamint néptánc produkciókat láthatott a közönség. Neves hazai együttesek előadásai mellett a New York Times által "lélegzetelállítóan látványos" jelzőkkel illetett Shen Wei Dance Arts előadásait tekinthették meg, ízelítőt kaphattunk a kortárs finn táncművészetből három társulat, a Karttunen Kollektiv, a Tommi Kitti & Co. és a Susanna Leinonen Company vendégszereplésével. A fesztivál ideje alatt a világhírű koreográfus, William Forsythe installációit is meg lehetett tekinteni. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Tánc Világnapján rendezett gálaest keretében adták át a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai díjait is.

 

Két együttes egy színpadon
A 20 éveseké a világ  Premier
A 20 éves Budapest Táncszínház előadása
InTimE  Premier
Frenák Pál Társulat

Sakk-játék
Hang és háború
Gyulai Várszínház - Forte Társulat

Days of Disco
Karttunen Kollektiv

Két együttes egy színpadon
And the Line Begins to Blur
Susanna Leinonen Company
Still Life for Four Dancers
Tommi Kitti & Co.

Két együttes egy színpadon
Credo  Premier
Duda Éva Társulat
F2  Premier
Inversedance - Fodor Zoltán Társulata

Kalotaszeg
Élő Martin Archívum II.
Honvéd Táncszínház

Tánc, tánc, tánc... - immár 60 éve
Nemzetközi gálaest a Magyar Táncművészeti Főiskola és vendégei közreműködésével

Három együttes egy színpadon
Töredék  Budapesti premier
Badora Társulat
A belső poko  Budapesti premier
Szegedi Kortárs Balett
Kakas  Budapesti premier
Győri Balett

Map (Térkép) / Re- (II. rész)
Shen Wei Dance Arts

Gálaest a Tánc Világnapja tiszteletére
A Magyar Táncművészek Szövetsége szervezésében

City of Abstracts
William Forsythe Installációk
The Forsythe Co.

Antipodes I-II. | Bookmaking | Solo
William Forsythe Installációk
The Forsythe Co.

A tradíció és megújulás kérdései a mai táncvilágban
Konferencia

KIM NKA Millenaris Eisberg