Ugrás a tartalomra

2024-05-08 19:30 Kisterem

Bemutató - BABAHÁZ

Kulcsár Noémi Tellabor

2024-05-09 19:00 Nagyterem

Budapesti bemutató - Concordia

Forte Társulat & DADOR Project

2024-05-10 10:00 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

Juhász Zsolt

Szegedi születésűként a Szeged Táncegyüttesben kezdtem pályafutásomat. 1992-től a Duna Művészegyüttes táncművésze, később vezető koreográfusa lettem. 1999-ben megalapítottam a Duna Táncműhely nevű kísérleti formációt, majd 2007-ben kineveztek a Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjévé. Az Együttes a kortárs táncszínházi produkcióiban a magyar néptánc formakincsét a kortárs mozgásszínházi technikákkal ötvözi, de természetesen autentikus magyar néptáncelőadásokat is színpadra visz. Rendszeresen turnézunk itthon és külföldön, célunk, hogy széles rétegekben felkeltsük az érdeklődést a néptánc iránt. Törekvésünk, hogy előadásaink a néptánc-kedvelőket a színházhoz, a színházba járókat pedig a néptánchoz vigyék közelebb. 

__________

Harangozó Gyula-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett koreográfus

Duna Művészegyüttes

Duna Táncműhely

 

KIM NKA Millenaris Eisberg