Amit a nappal az éjszakának köszönhet

Fiatal koromban, mielőtt felfedeztem volna a táncművészetet és teljesen elköteleződtem volna mellette, a rajzolás nyűgözött le. Ma is ugyanezt a megszállottságot őrzöm abban, amit munkáimban a mozdulat felépítése és térbe helyezése iránti vonzalomnak nevezek. Honnan indulok, hová tartok, mi lesz az utam... Valószínűleg megőriztem ezt a kimondhatatlan késztetést, hogy nyomot hagyjak a művészi gesztussal, párosulva a szívügyemmel: az idővel való kapcsolattal.

Koreográfiai anyagot alkotni egy téma kereteinek meghatározásával, ahol a tér és az idő az eszköz, ahol a táncolt mozgás a fonal, ahol a koreográfiai szerkezet az összefonódás – minél bonyolultabb a szövés, annál inkább hasonlít a mű a csipkéhez: egy partitúrához. Mérföldköveim tehát kijelölik ezt az átültetést, vagy még inkább a művészetnek nevezett tárgy dematerializálását egy definíció szerint efemer, táncolt mozdulatba. Egy olyan dematerializálást, amely paradox módon minden anyagot a táncnak ad.

Ehhez a munkához egy történelmi elemre szeretnék támaszkodni, hogy megtaláljam azokat a kereteket, amelyek inspirálják a formákat, a gesztusokat, majd a koreográfiai frázisokat: a csipke egyik feltételezett, a Keletről származó és a hímzéshez kapcsolódó eredetére. Algéria nem a Kelet, mégis ez a földje annak a nagy művészeti és irodalmi áramlatnak, amelyet orientalizmusnak nevezünk. Tehát, mint egy XIX. századi orientalista, aki azért jött Algériába, hogy életre keltse a Keletről szőtt álmait, úgy szeretnék én is – Franciaországban született gyermekként, aki csak később fedezte fel saját és két algériai származású szülője valódi gyökereit – életet adni az álmaimnak. Az „Amit a nap az éjszakának köszönhet” – Yasmina Khadra, a párizsi Algériai Kulturális Központ igazgatójának regénye – abban a pillanatban és ugyanott játszódik, ahol szüleim „mindent hátrahagytak”, ahogy mondani szokták.

E „nap” keresésére indulni, erőt és formát adni neki, ahogyan az ember az Igazságot, pontosabban egy igazságot keres. A csipke definíció szerint mindenekelőtt a „világosság” megteremtésének módja, a fényé a szövetben, az anyagban...

... a „nap” megjelenése a történetemben, és miért is ne – anélkül, hogy túl nagyravágyónak vagy nagyképűnek tűnnék – a Történelemben. Ez ideális „ürügy”, az én útjaim és az Algériában megismert táncosok által bejárt utak csodálatos átültetése, mivel annyi szál keveredik és fonódik össze, annyi kapocs köt össze minket egy közös történelemben és földrajzban: a nagy mediterrán medencében.

A csipke ünneplése a maga kifinomultságában és szépségében, miközben az emlékezés munkájához kapcsolódik. Ez a projekt két törekvés keresztútján áll: az építkezés és a táncos kompozíció iránti vágyam, valamint az a mély igény találkozik itt, hogy közelebb kerüljek algériai gyökereimhez. Megtalálandó kapcsolatok, megújítandó kapcsolatok, és olyanok, amelyeket még fel kell építeni”.

Koreográfus: Hervé Koubi
Asszisztens: Fayçal Hamlat

Előadók:
Badr Benr Guibi, Giacomo Buffoni, Mohammed Elhilali, Youssef El Kanfoudi, Abdelghani Ferradji, Oualid Guennoun, Vladimir Gruev, Islam Kunakkulov, Bendehiba Maamar, Nadjib Meherhera, Houssni Mijem, Ayoub Rouifi, Matteo Ruiz, El Houssaini Zahid

Zene: Maxime Bodson, Hamza El Din – Kronos Quartet, Johann Sebastian Bach, hagyományos szúfi zene
Zenei átiratok / hangszerelések: Guillaume Gabriel
Fényterv: Lionel Buzonie
Jelmez: Guillaume Gabriel