2023-10-05 19:00 Nemzeti Táncszínház Nagyterem
Argentin Tangó Táncszínház - Budai László és vendégei
2023-10-06 10:00 Nemzeti Táncszínház – Kamaraterem
Gáll Viktória Emese
2023-10-06 10:45 Nemzeti Táncszínház – Kamaraterem
Gáll Viktória Emese
Műfajkortárs
Felvonások száma2
Időtartam95
Korhatár+12
Lisztmánia
A darab egy különös térbe viszi a nézőt, melynek helyszíne a képzelet világa. Egy megfoghatatlan lét, melyben a körül rajongott zenei géniusz megjelenik korunk világában, hol az értékek sokszor érthetetlenül keverednek össze. A koreográfus és együttesünk, tisztelettel nyúl a világhírű hazánkfia örökségéhez. Zachár pályafutását a Budapest Táncszínháznál kezdte, majd Hollandiában a legnagyobb koreográfusokkal dolgozott. A műben az alkotók lelkülete kapcsolódik össze időn és téren keresztül.
A "Lisztomania" Heinrich Heine kifejezése, amit némi gúnnyal használt egy újságcikkében. Arra utalt, hogy Liszt az 1840-es évekbeli koncertvirtuóz pályafutása abnormális reakciókat váltott ki rajongóiból. Liszt volt az első megasztár, aki tudatosan építette föl imázsát, először adott elő szólóhangversenyt, ahol kizárólag ő lépett fel, oldalra fordította a közönségnek addig háttal álló zongorát, és tűzijáték szerű virtuozitásával, mély átélésével elkápráztatta még ellenségeit is. De ő mindezt nem az öncélú magamutogatás kedvéért tette, hanem a művészet erejének és társadalmi megbecsülésének emelését akarta elérni. A koreográfus és együttesünk, tisztelettel és büszkeséggel nyúl a világhírű hazánkfia örökségéhez.
Nélkülem
Az emberben rejlő egyetemes vágy és a világ megismerésére és felfedezésére irányuló kíváncsiság mindig újabb és újabb ismeretszerzések felé hajtja. A hely azonban, ahol születtünk, a kultúra és a gyökerek mágnesként húznak vissza a szülőföldünkhöz. Az el nem múló visszahúzó erő folyton munkálkodik bennünk. Élményekkel, tudással és lelkiekben gazdagon térünk vissza ahhoz a bölcsőhöz, amelyből mindannyian kiindultunk.
Lisztmánia
Táncművészek: Sághy Alexandra
Hörcher Noémi
Yvette Levine
Maria José Borges
Marika Trucci
Marika Masuda
Varga Donát
Varga Bendegúz
Matthew Bell
Damien Ledenon
Zene: Liszt Ferenc, montázs
Fényterv: Földi Béla
Koreográfus: Zachár Lóránd
Szünet
Nélkülem
Táncolja: Hörcher Noémi
Koreográfus: Egerházi Attila
Fényterv: Földi Béla
Egyszer visszatérsz
Táncművészek: Sághy Alexandra
Yvette Levine
Marika Masuda
Varga Donát
Varga Bendegúz
Matthew Bell
Damien Ledenon
Zene: Michal Jacaszek: Elegia, Nicolas Jaar: Etre, Sync24: Source
Jelmez: Jiří Pokorný
Fény: Loes Schakenbos
Koreográfus: Jiří Pokorný
Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, EMMI, Nemzeti Táncszínház