Műfajkortárs
Felvonások száma2
Időtartam140
Fellépnek a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézeténeknövendék-hallgatói.
Túri Lajos Péter koreográfiája olyan egyetemes emberi értékekről üzen a tánc nyelvén, amelyek fontos sarokkövei bármilyen kisebb vagy nagyobb közösség normarendszerének. A formanyelvi gazdagsággal megkomponált előadás, végzős színházi táncművész hallgatói által, a néző számára is átélhető módon ad lehetőséget a színpadon látottak befogadására.
Az est második felvonásában a néptáncművész szakirány hallgatóinak első önálló műsorára kerül sor, ötéves képzésük derekán. Az előadóművész életút eleje. Mestereik és elismert alkotók által színpadra állított eredeti és feldolgozott néptáncok bemutatásával adnak képet tánctudásukról és előadókészségükről.
SZÍNHÁZI TÁNCMŰVÉSZ HALLGATÓK: Hege Anna, Ordasi András, Pető Boglárka, Puczkó-Smith Levente, Győrfi Erik, Kőhler Kitti Noémi, Kópiás Konrád Lukács, Molnár Csenge, Borbély Szabolcs, Lovas Emma, Radványi Fanni, Farsang Karina, Lévai Barnabás, Csató Málna, Rozsovits Johanna, Agárdi Márk, Szénási Dolli
NÉPTÁNCMŰVÉSZ HALLGATÓK: Asperján György, Baka Levente, Bencze Kata, Berencsi Pál, Berki Kevin Ferenc, Busai Bori, Cserveni Szabolcs, Diósi Csenge Zsuzsanna, Erhardt Janka Sára, Farkas Gábor, Farkas Regő László, Forró Dorka Viktória, Gombos Zsófia Gerda, Huszti József, Kristóf Áron, Lakner Léna, Makula Zoltán Attila, Mészáros Manga Dóra, Molnár Gergely, Nemes Nóra, Ősz Rebeka, Petik Balázs, Poór Mária, Sándor Benjámin Solt, Sárándi Olga, Komáromi Léna
Rektor: Fodorné Molnár Márta
Táncművészképző Intézet igazgató: Macher Szilárd
Művészképző Intézet tanszékvezetők:
Brieber Éva - klasszikus balett
Ónodi Béla - néptánc
Kalmár Attila - moderntánc és színházi tánc