Hogyan kerültél a Táncszínházhoz?
- Nem terveztem munkahelyváltást, de egy kedves barátom - aki tudta, hogy érdekelnek a gazdasági folyamatok - szólt erről a pozícióról. Azért végeztem gazdasági és vidékfejlesztési szakon, mert mindig is foglalkoztatott a különböző gazdasági egységek működése, legyen az család, vállalkozás, település, kistérség, megye, régió, ország vagy kontinens; miért sikeres az egyik és miért nem az a másik. Hiszem, hogy megfelelő gazdálkodás nélkül hosszú távon az álmok csak álmok maradnak, nem részcélokból felépített, megvalósított tervek.
Mi volt az első táncszínházi élményed?
- A Táncszínház munkatársaként a Háromszék Táncegyüttes Erdély-menyegző című darabját láttam elsőként. Ének-zene tagozatos általános iskolába és gimnáziumba jártam, ahol sok népdalt tanultunk. Nagyon közel áll hozzám a népzene, az azokban megénekelt emberi élet állomásai és értelme: születés, ifjúkor, munka és katonaság, mint a felnőtté válás, a felelősségvállalás és a társadalmi beilleszkedés lépcsői; hazaszeretet, párválasztás, családalapítás, megöregedés és elmúlás. Ezeken vezet át a darab olyan jó érzékkel színpadra állítva, valamint olyan élőzenei és énekes kísérettel, ami szíven ütött.
Volt olyan díszlet az évek során, amit szívesen hazavittél volna? Melyik volt az és miért?
- A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadását első alkalommal Szegeden láttam 2002-ben. Nem hittem, hogy ehhez a nagyszerű zenéhez sikerül méltó előadást készíteni, de mind a történet, mind a táncos előadásmód zseniális. Bár a díszlet egyszerű, mégis annyira kifejező és kreatív, hogy a napkorongot jelképező drapériát és a láncokat hazavinném.
Csépány Viktória, gazdasági ügyintéző