Ugrás a tartalomra

2025-05-15 19:00 Nagyterem

Vizsgakoncert előzetes

Magyar Táncművészeti Egyetem

2025-05-16 10:00 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

2025-05-16 10:45 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

Éva és Adám megbolondítva

A Budapest Táncfesztivál idei, tudatosan fiatal és idősebb táncos generációt felvonultató kínálatát a Győri Balett két friss kreációval színesíti. Szőllősi Krisztina és Darai Tamás a mai kor emberére reflektálva bár két külön látásmóddal, mégis egymással összefüggésben nyúlnak a teremtéstörténethez. Velekei László igazgató felkérésére szemtelenül bátor alkotások születtek.

A 2024/25-ös évad a fiatal alkotók számára teremtett lehetőséget a Győri Balett berkein belül. Beavatsz ennek részleteibe és okaiba?

Amikor 2020-ban átvettem az igazgatói stafétát, néhányat a világ legrangosabb alkotói közül sikerült megszólítanom. Példaképeim lévén arra vágytam, hogy a társulatra is hatást gyakoroljanak, azonban olyan ajánlatok érkeztek tőlük, amelyek túlmutattak a lehetőségeinken, és ez rendkívül szomorúvá tett. A klasszikus szakmai együttműködésben bíztam, hogy a felkért koreográfusok ide utaznak, hat-nyolc hetet együttdolgoznak a táncosokkal, és művészetük - a repertoárba épülve- az elkészült darabok által lángra lobban. Majd jött a valóság, amely egyébként manapság az egész világon elfogadott tendencia: megveszek egy csomagot, az alkotó elküldi az asszisztensét, kiköti, hogy melyik céggel gyártathatom például a díszleteket- mindezt elképesztő összegekért-, majd a folyamat utolsó hetére tiszteletét teszi. Nem ilyen módon vágytam az együttes nemzetközi pozicionálására. Arra gondoltam, hogy a Győri Balett ennél sokkal többet érdemel. Utólag ránézve nem hoztam rossz döntést, hiszen azóta éppúgy járjuk a világot, mint a korábbi évtizedek során, és bárhol megfordulunk, mindig nagy sikereket aratunk. Markó Iván örökségét követve az a célom, hogy minél jobban kommunikáljunk nézőkkel, és a repertoárunkat a kortárs művészet éppúgy színesítse, mint a klasszikus táncszínházi forma.

Csak az én igazgatói regnálásom alatt az elmúlt hat év során 28 különböző alkotás született és 8 koreográfus dolgozott nálunk rajtam kívül. A kortárs világot leghatékonyabban a fiatalokon keresztül tudom bevonni, ezért fontos feladatomnak tartom, hogy nyitott legyek feléjük. Ebben az évadban két fiatal külföldi alkotó is megfordult nálunk: Kim Jung-A Dél-Koreából és Jordan James Bridge Angliából érkeztek. Az évad második felében két kortárs magyar koreográfusra esett a választásom. Tudatos építkezésről beszélünk, ennek mentén jutottam el két általam nagyra tartott fiatalhoz: Szőllősi Krisztinához és Darai Tamáshoz. Szeretem a különféle kreatív energiák áramlását, ezért például a következő évadra külföldről, de magyar származású koreográfusokat hívok meg alkotni.

Hogyan bontakozik ki a teremtéstörténet a két alkotás során? Nem éreztél rizikót a természetszerűleg kialakult nézői megszokások miatt?

Igazgatóként mindig biztosra kell mennem és nem engedhetem meg magamnak, hogy kockáztassak. A művészetem azonban arra predesztinál, hogy higgyek a táncosaink zsenialitásában és szabad kezet adjak a fiatal alkotóknak. Mindkét koreográfust arra bíztattam, hogy a lehetőségeinken belül nagyot  lmodjanak. Intelligens fiatal művészről lévén szó, az adott kereteken belül megtalálták a vágyaik megvalósulásának lehetőségeit. Egyetlen dolgot kértem tőlük csupán, hogy az est értékesíthetőségét szem előtt tartva, olyan darabok szülessenek, amelyek hatással vannak egymásra. Tetszett az általuk javasolt Éva és Ádám cím, frappánsan magába hordozza az együttes két nagy értékét: a tradíciót és az innovációt. A teremtéstörténet szereplői mindenkit képesek megszólítani, és ez ezúttal két fiatal alkotó szemüvegén keresztül bontakozik ki. Az előadás hangsúlya tehát az újragondolásra tevődik, amivel nagymértékben azonosulok, jóllehet nem feltétlenül szükséges ehhez az egész történetet újraírni. Kriszta és Tamás az emberi részt keresték benne. A mai kor emberei reflektálnak műveikben a mai korra.

Megérte kockáztatni?

Mindig megéri! Fiatal művészekkel sosem veszíthetünk, ha lehetőséget és szárnyakat adunk nekik. Ez is kizárólag sikeres lehet, ráadásul a Győri Balett közönsége amúgy is rendkívül elfogadó és támogató. Ahogy követtem a két darab születését és néztem a próbákat, biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan a publikum is szeretni fogja az új estet. Két különböző koreográfus kezei között természetesen más-más stílusú táncjátékok születtek. Darai Tamás munkáján többféle nemzetközi hatás, szellemiségén a filozofikusabb irány érződik, hiszen sokat táncolt külföldön. A térelválasztáshoz hatalmas forgatható falat használ és sokat játszik a fényekkel. Kriszta minden porcikája "győri balettes" lett, a nálunk töltött immáron három év során remekül megtalálta a hangot a táncosokkal. Kicsit cselekményesebb megvalósítást álmodott színpadra, izgalmas képet teremt a hátul álló nagy kockával. Örülök, hogy Tamással együtt új energiákat fedeztek fel az együttesben. Évaként nagy örömömre Szendrey Rebeka kap lehetőséget, míg Szentiványi Richárd első szólista lett Ádám szerepével. Büszke vagyok rá, hiszen a legelső gyerekdarabomban még kisfiúként vett részt és már akkor arra vágyott, hogy a Győri Balett tagja lehessen. Minden táncos a szívemhez nőtt, nekik és az alkotóknak köszönhetően egyedi művek születtek. Sokszor érzem fiatal koreográfusokon, hogy érettek, és tetszik a szemtelenül, szabadon használt dinamizmusuk. Bátran megszólítják véleményükkel a világot, ami rendkívül feltölti az embert. Kriszta és Tamás különböző szűrőkön keresztül kódolt üzenete mindenkinek más mondanivalót hordoz majd, de pont ez a művészet csodája. Emelkedett édenkerti létbe hívják a nézőket: az ismerős Ádám és Éva történet, csak egy kicsit megbolondítva. 

 

KIM NKA Millenaris Eisberg