Ugrás a tartalomra

2024-10-16 10:30 Kisterem

Budapesti bemutató - Pinokkió

Székesfehérvári Balett Színház

2024-10-16 19:00 Nagyterem

Bemutató - Orákulum

Budapest Táncszínház

2024-10-17 10:30 Nagyterem

Csipkerózsika

Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Tánc a Balaton partján!

Szeptemberben - immár hagyományosan - négy napra Keszthely lesz a Balaton tánc fővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház szeptember 12-15. között rendezi meg a 22. keszthelyi Táncpanorámát. A fesztivál programjában ezúttal a tánc mellett, a zene is főszerephez jut. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

Ahogy azt már keszthelyi közönség megszokhatta, ebben az évben is három prominens táncegyüttes produkcióit láthatják: a Duna Művészegyüttes, a Székesfehérvári Balett Színház és a Győri Balett érkezik szeptemberben a Balatonra.
A szervezők idén is elővásárlási akcióval készülnek, így augusztus 1-ig a legjobb helyet, a legjobb áron vásárolhatják meg az érdeklődők.

A nyitónapon ismét a legkisebbeknek kedveskednek egy ikonikus Berg Judit adaptációval, ezúttal a számos kötetet számláló Lengemesék-sorozat egyik darabját meséli el az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat.
Másnap a néptáncé és a népzenéé a főszerep, a Duna Művészegyüttes apák és fiak közti szellemi kapcsolaton keresztül mesél a kulturális örökségről, és annak átörökítésről. 
Ezt követően egy féktelen és látványos parádéra invitálják a nézőket, mely a Székesfehérvári Balett Színház és Boban Markovic Orkestar különleges együttműködéséből született.
Az idei fesztivált a Győri Balett remekműve koronázza meg, akik a világhírű romantikus balett - Giselle - egyedülálló feldolgozásával érkeznek, ami Lajkó Félix zenéjével kel új életre. 

A Táncpanorámán először láthatják a Lábujjhegyen című szórakoztató tánc és zenetörténeti előadást, amit a tavalyi évhez hasonlóan a keszthelyi Fő téren, díjmentesen tekinthetnek meg az érdeklődők. Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat legendás együttműködések, nagy versengések és felforgató mesterművek felelevenítésével - a Napkirály udvarától egészen napjainkig.

2024. szeptember 12., csütörtök 11.00 és 14.00 

Balaton Színház - Színházterem

Inversedance - Fodor Zoltán Társulata

Lengemesék

Nádtengeri rejtélyek 

2024. szeptember 13., péntek 19.00

Balaton Színház - Színházterem

Duna Művészegyüttes 

Apák és fiak

Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán

2024. szeptember 14., szombat 19.00
Balaton Színház - Színházterem

Székesfehérvár Balett Színház

Parádé

2024. szeptember 14., szombat 20.30

Fő tér

Megyeri Léna - Bősze Ádám

Lábujjhegyen - Zenéről és táncról, párban

A Napkirálytól Nizsinszkijig

2024. szeptember 15., vasárnap 19.00

Balaton Színház - Színházterem

Győri Balett

GisL

2024. szeptember 15-30-ig

Balaton Színház - Simándy terem

Fotókiállítás: Body Science

Papp Tibor fotókiállítása


A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

 

 

KIM NKA Millenaris Eisberg